Oké, ez tényleg durván hatásvadász cím, de 1500 elpazarolt élet sem súlytalan. A következőkben angolul értőknek egy remek előadás arról, hogy miért haladunk rossz irányba a biztonsági kampányokkal, a videó alatt röviden összefoglalom és kiegészítem az előadást azoknak, akiknek más nyelven lenne érthetőbb, de sajnos ők lemaradnak a kopenhágai kerékpáros nagykövet élő humoráról.
Elsőként vegyük át, mi az a „Jó élet”? Sokáig egyszerűek voltak a listák – minél gazdagabb az ország, annál jobb az élet. Ez a skála sokat finomodott az utóbbi évekre, és ma már a legélhetőbb városokról beszélünk. Érdekes, hogy a Top20 város nagyobb részében a kerékpározás meghatározó szerepet játszik a közlekedésben. A kerékpár sok helyen reneszánszát éli – korábbi cikkeimben én is utaltam már a londoni példákra, de aki sokat jár külföldre, láthatja, hogy egy Amszterdam, Koppenhága, vagy München mennyire épít a kerékpárosokra. A kerékpár a legjobb eszköz városaink újjáélesztésre a belvárosi autópályákkal szemben.
A társadalmunk fejlődését azonban nem a kerékpározás irányítja, hanem a félelem. A félelem a veszélytől, a sérüléstől. A mai nyugati országok a világon volt valaha legbiztonságosabbak. A félelem és biztonság azonban jó üzlet, elég ha a Renault megerősödésének okát nézzük. A kerékpárosoknál sincs ez másképp, sisak nélkül életveszélynek van kikiáltva a tekerés. A statisztikák azonban mást mondanak: évente 1,2 millió ember hal meg autóbalesetben, csak az USÁban 40.000, azaz havonta egy WTC-nyi áldozata van az autózásnak. A dohányzás esetében a veszélyt kötelező feliratok jelzik, az autózásnál ez miért nincs így?
A kerékpározásnál azonban kihangsúlyozzák a rizikót. A sisakkampányokkal egyidőben a kerékpározás először került leszálló ágba igazán. A pár évvel ezelőttihez képest 30%-al kevesebbet bicikliznek Dániában, és ez 1500 elpazarolt életet jelent. Ugyanis a kerékpározásnál 20-szoros a szorzó a veszély és a nyereség közöt… etc, etc.
Hazai kiegészítés: nálunk a városi bringázás tapasztalataim szerint még erősödik, bár valószínűleg vidéken csökkent a közlekedők száma, ezt már csak a soktízezernyi eladott robogóból is következtetem, azok nagy része nem az autót váltotta ki. A veszélyességgel viszont folyamatosan kampányolnak, lehetséges, hogy egy gyökeresen más hozzáállás, mely az elriasztás helyett támogató hangvételű lenne, többen ülnének legalább nyáron nyeregbe. És bár rajtam is majdnem mindig van sisak, de ha andalogni megyek a Duna-partra, gáton nézelődni, azért ott nem ragaszkodom a mindenáron biztonsághoz, jót tesz néha a szabadság érzése – végülis erről szól a kerékpározás.