Tegnap azzal zártam, hogy a sprinterek hamarosan eltűnnek a mezőnyből, és ennek az oka nem más, mint a domborzat. A tegnapi utolsó sík szakasz után jönnek az igazi hegyek, ahol a gyorslábú legényeknek nem sok keresnivalója van, ha nem adják fel önként, akkor legtöbben az időtúllépés miatt távoznak majd.

Hogy pontosan miről is van szó, íme három adat: 1417, 10,1, 18. És még három: 1200, 11,9, 22. Az első szám a szintkülönbség, a második az átlagos meredekség, a harmadik pedig a legmeredekebb szakasz átlaga – azaz szombaton 2 Pilis és egy Mátra nehézségű emelkedő után két ilyen hegy vár a mezőnyre. Viszonyításképpen a magyarok körében népszerű Grossglockner (Kasereck) szakasza mindössze 863 méter szint, átlagos 6,3% emelkedővel és 14%-os maximummal. Sok sprinter és vízhordó már itt el fog vérezni, ha a nagyok nagyon megtekerik az elejét.

A bejegyzés megjelenésekor mi már valószínűleg Ausztriában leszünk, hajnali fél ötös indulással, és a mezőnyhöz képest fordított sorrendben mászunk, pénteken a Zoncolánt, majd délután nagy rohanás a GrossGlockneres szakaszra kocsival, szombaton fordítva, reggel Gross mászás, majd Zoncolan befutó, este haza. A Grosson már voltunk két éve, akkor a reggeli utazás után elég durvának tűnt, de azóta erősödtünk, így azzal kapcsolatban nincs félelmünk.

Egészen más a Zoncolan. Az 1200méter szintkülönbség nem is lenne olyan vészes, ennél több volt a Hegyek Pokla, na de az 120 és nem tizenkét kilométer alatt! A 11,9%-os átlagmeredekség nagyjából a Kékestető felé vezető út meredekebb szakaszait hozza, a 20-22%-hoz már a meredekebb budai kis utcák között kell keresnünk hasonlóságot, de egyik sem megy kilométereken keresztül felfelé. A Zoncolan a profi kerékpársport egyik legdurvább emelkedője, idén negyedszer kerül be a Giro útvonalába, tavaly itt dőlt el a Giro, Basso nem csak a szakaszt nyerte meg aznap, hanem az összetett versenyben is véglegesen élre állt.

Az idei évben kicsit korábban kerül sor erre a hegyre, és a három magyar igazság jegyében vasárnap is három elsőkategóriás hegy vár a bringásokra, köztük a Passo Giau, azaz Cima Coppi. Ezt már remélhetőleg a fotelből nézem otthon, izomláz nélkül, az utóbbira azonban elég kicsi esély van. Gyakorlatilag innentől kezdve nem is lesz sík szakasz, szinte mindig hegyre mennek, 1700-2100 méter magas, 8-10 százalékos első kategóriás hegyek váltakoznak naponta, csak az utolsó időfutamon marad el a gravitáció legyőzésének mámora, de az még messze van, egy teljes hét múlva.

 

A Zoncolánra visszatérve, a korábbi Contadoros cikkben már láthattunk róla egy videót, érdemes újra megnézni az edzésen használt áttéleket. Ez bizony nem a klasszikus 39/21, hanem 34/32, és a versenyen is 34/28-al mennek legtöbben. Megszokott ez nekünk, hiszen 34/27 elég elterjedt áttétel a hegyekben közlekedőknek, na de mi, földi halandók ezzel 10-12%-ra megyünk, nem 22-re. Az előzetes tervtől eltérően ide a CX bringával megyek, ami ugyan majd 12 kg, ellenben elől 30-as a kistányér, és hátul a 34-es monti racsni virít, miután hosszas gondolkodás után felraktam, kihagyva az országúti 27-es sort, mint opciót. Ha valamilyen okból hétfőtől nem lenne frissítés, akkor nem sikerült feljutni, de legalább tudjátok, merre kell keresni minket az árokban pihegve..