Egy 4 adagos hétvégi altatós csülökhöz többek között a következő mennyiségű alapanyag kell: fél kg csülök, 20 dkg szalonna, két doboz tejföl, 30 dkg túró, 25 dkg száraztészta, kis liszt, zöldségek, fűszerek. Tisztes mennyiség egy kisebb családnak, nem?

csülök bringásoknak

5500 Kcal a fenti 4 fős vasárnapi ebéd energiatartalma, azaz fejenként közel 1400 Kcal, a napi energiaszükséglet bő 2/3-a. Egy Tour menőnek naponta egyedül kellene ennyit ennie, a napi 4-7 órás tekerés mellett. Egyes Ogre méretű olvasóim halkan felhorkanhatnak, hogy ez is mennyiség? Kiló csülköt bevágok a sör mellé, és leöblítem egy tortával. Na igen, ez tényleg így van, de egy átlagos kerékpárversenyző valahol 60 és 70 kg között van, nem 130 és 150 között, azaz ennyi minden be sem férne a hasába egy nap alatt.

Mit esznek hát, hogy végig tudjanak menni a három hetes versenyen? Először is, sokat, és folyamatosan. A szakasz indulás jellemzően dél körül van, így reggel 8-kor kezdődik az étkezés. Müzli, rízs, tészta, nudli a reggeli, annyi, amennyit a gyomor ésszerűen elbír. Fontos, hogy ilyenkor is csak azt szabad enni, ami jól esik, az ugyanis kisebb valószínűséggel okoz emésztési problémát, ellenben többet tudnak bekanalazni.

Két órával később újabb étkezés, ezúttal lassan felszívódó szénhidrátok keverékét isszák meg, így 1000 Kcal-nál járnak, mielőtt egyáltalán nyeregbe ültek volna. Reggelizz úgy, mint egy király, és ez számukra különösen hasznos tanács.

Egy átlagos versenyző 6-900 Kcal-t éget el óránként, ugyanakkor a szervezete ilyen terhelés mellett jó ha 250-300 Kcal-t fel tud venni azonos idő alatt, így kiemelten fontos, hogy mindig rágcsáljanak valamit, energiaszeletet, zselét, szénhidrát dús izoitalokat. Az etetési zónában kis rízsszeleteket, sütiket és további zseléket kapnak a kis táskában, ezzel együtt a szakasz végére már 2500 Kcal-t felvesznek aznap, ami egy átlagos, alacsony intenzitással sportoló egyénnek már egész napra elég lenne.

Bár a versenyen sok minden történhet, az étkezés ritmusát fenn kell tartani, hogy az ne változzon nagyon a megszokott menetrendhez képest, ezért is esznek könnyen felszívódó, és kevés gázt termelő normális kajákat is adott esetben, hogy az emésztőrendszer se veszítse el a napi rutint. A befutőnál hideg vízzel és üdítővel várják a megfáradt sportolókat, a rehidratációt azonnal el kell kezdeni. A legtöbben mérlegeléssel kezdenek a csapatbuszban, hogy pontosan tudják, mekkora veszteséget kell mindenképpen behozni.

A csapatbuszban az első palack gyümölcsös szénhidrát mixüket is megkapják, mellé rízst és tojást, végül pedig egy újabb italt, mely most már fehérjét is tartalmaz, ezzel kihúzzák a szállodába menet. Itt kell megemlíteni, hogy ez az időszak az amatőr sportolóknak is nagyon fontos, erről már korábban is írtam: edzés után gyors és lassú felszívódású szénhidrátok fogyasztása jelentősen meggyorsítja a regenerációt, és nem árt a fehérje sem, hogy a sérült izmok javítása is gyorsabban megtörténhessen.

Este 8-9 között történik a főétkezés, amit a csapat szakácsa állít össze, 40 % szénhidrát, 30% fehérje és 30% zsiradék összetételben. Ilyenkor sok zöldséget is fogyaszthatnak, reggelig meg tudják emészteni, és antioxidáns tartalmuk segít megkötni az egész napos munka során felszabadult szabadgyököket – újabb elméletek szerint az izomláz egyik kiváltóinak tekinthetőek.

A verseny után így egy újabb 2500 Kcal kerül a versenyzők szervezetébe, pótolva az egész napos veszteséget, és megakadályozva a további súlyvesztést. Ezzel feltöltik a kiürült energia raktárakat, segítik az izomregenerációt fehérjékkel és antioxidánsokkal, a zöldségek rosttartalma emellett a normális székletet is lehetővé teszi – próbáljunk csak meg egész nap kizárólag cukros kajákat enni, és látjuk ennek fontosságát. Egy átlagos kerékpárosnak ezen mennyiség önmagában is elég lenne, de még így is jobban járunk, mint nem sportoló honfitársaink, akik egy jó kis zsíros csülköt, kolbászt, dupla adag tésztát csak vágyakozva nézhetnek, esetleg a felszedett kilókkal viccelődve ehetnek meg, míg nekünk megadatik az a luxus, hogy a mindennapi étkezésünk része lehessen, súlyfölösleg nélkül. A Tour menőknek pedig már inkább az okoz problémát, hogy a 60-70 kg-os testük megbírkózzon a napi 5000 Kcal-al, bármennyire is szeretnek enni. Jó étvágyat mindenkinek, én lépek is a henteshez a napi betevő csülök/kolbász mixért!