Jól mutat a pirosnál, ha egyhelyben állva egyensúlyozol, amíg vált a lámpa, és elsőként lősz ki, fixivel ráadásul nem is nehéz ez a gyakorlat. Az egyensúlyozás azonban nem emiatt fontos, ez csak az eredmény.
Leglátványosabban a pályakerékpárosoknál figyelhető meg, ahol az a cél, hogy a másik versenyző kerüljön előre, és így szélárnyékban spóroljon az ember a végső sprintig.
Montizásnál legalább ennyire fontos, hogy a kerékpár megállásakor egyensúlyba tudjuk magunkat tartani, anélkül, hogy kilépnénk az SPD pedálból. Ilyen lehet, ha elesik körülöttünk valaki, akadályhoz értünk, vagy nem vagyunk biztosak abban, hogy azonnal át akarunk-e vágni valamin.
A technika ugyanígy városban is segíthet, ha megáll előtted valaki, és hirtelen újra kell indulni, kis sebességű manővereknél, kikerülésnél, vagy megfordulásnál. Nagyobb tempónál a kerekek folyamatosan mozognak mindkét irányba szinte láthatatlan mértékben, így maraduk talpon. Ahogy csökken a sebesség, ez az egyensúlyozás egyre inkább észrevehető és tudatos folyamat lesz.
A gyakorláshoz először érdemes egy kicsit emelkedő, területet választani, ahol az eldőlés nem jár sérüléssel várhatóan. Tehát réten ösvény, kis domb kövek nélkül, garázsfeljáró, néptelen utca, ilyesmi. Érdemes lehet a guminyomással is kicsit csalni, a kisebb nyomás mellett könnyebb a bringán maradni. Montival a legkönnyebb elkezdeni, a vastagabb gumik, és egyenes testtartás sokat segítenek. Ha SPD pedállal próbálkozol, akkor azonnal ki kell tudni venned a lábad, ha ez nem megy, akkor vagy tegyél fel egy sima pedált, vagy ne kattintsd be a lábad. Válassz egy olyan sebességfokozatot, ami már jelent ellenállást az emelkedőn, de még könnyen meg tudod hajtani.
Ha mindezzel elkészültél, jöhet a gyakorlás. Laza kéz, nem szorítjuk a kormányt. A törzs amennyire lehet egyenes, a tekinteted előre néz, és próbálj meg fixírozni valamit szemmagasságban. Állj fel a pedálra, lassan indulj el felfelé, majd lassíts vissza közel álló helyzetbe. Amikor ez már megy, próbálj úgy megállni, hogy a lábad enyhén be van hajlítva, és az elöl levő lábaddal ellentétes irányba kormányozz. Tehát bal láb elöl, azzal tudsz erőt adni, kormány jobbra fordítva. Tekintet még mindig szemmagasságban fix ponton, nem nézel le. Ha érzed, hogy elveszted az egyensúlyod, engedj a pedálon, gurulj hátra, majd előre pár centit. Tekintet marad. A kormányt lehet határozottan, nem görcsösen mozgatni, miközben a testsúlyod végig a középcsapágy felett van, nem mozogsz előre vagy hátra. A féket nagyon óvatosan kell húzni, amikor nyomod a pedált, ezzel egy ellentétes erőt alkalmazva.
A következő lépés ezeknek ismétlése, fokozatosan közelítve a valós viszonyokat, azaz normális keréknyomás, emelkedő nélkül, és akár másfajta bringával. Szerencsés esetben nagyon hamar már a piros lámpánál is tudsz pár másodpercet billegni, vagy akár megvárni a lámpaváltást. Azért egy kérés: ha áll melletted valaki, akár autó, akár másik bringás, ne gyakorolj… Sok sikert, találkozunk a lámpáknál!