December 31. – Bringázás olimpikonokkal!

Bár a városban már nem sok bringást látni, a kerékpáros élet egy percre sem állt le. A december 30-i KiskunCrosson szokás szerint nagyjából 100 ember vett részt, élsportolóktól a hobbistákig. Szerencsére nem ez az utolsó bringás esemény az évben, 31-én többen szerveznek kisebb-nagyobb közös gurulásokat, a bici.hu kőbányai csapata a helyi Kőbányai Torna Club rendezvényéremegy el, ahol többek között a sportág két legendás alakjával a sokszoros magyar bajnok és olimpikon Eisenkrammer Károllyal és a Burczki Szilárddal lehet koccintani a túra végállomásán, a Budai várban. A tempó ezúttal családi lesz és a hangsúly a közös évbúcsúztatáson van, nem a versenyen. Találkozó, Kőbánya, Szent László tér (a templom előtti füves téren) délelőtt 10 órakor. Az útvonal a következő, bárhol lehet csatlakozni: 10:00 órakor: Szent László tér – Albertirsai út – Kerepesi út – Stefánia út – Városliget útvonalon, körülbelül 10:30 órakor érünk a Hősök terére. Innen tovább: Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi Lánchíd – Sikló utca – Budai Vár (Savoyai terasz). Várható érkezés a Budai Várba 11:00 és 11:30 között.

Január 1. – Jótékonysági BUÉK Kupa!

Aki nem bír magával, az másnap mutathatja meg, hogy nem csak este legény, hanem nappal is, a Noé Állatotthon jótékonysági BUÉK kupáján. A táv nagyjából egy óra, és mindenféle terepre alkalmas kerékpárral lehet indulni, legyen az egy városi monti, vagy karbon ciklokrossz gép.

Főnyeremény: elismerő kézfogások, és a tudat, hogy tettél valamit! A pálya egy része az állatotthon területén fog vezetni. Tábortűz és sátor lesz, és az otthon segítői teával, zsíros kenyérrel kedveskednek majd az indulóknak. A jótékonyság keretében licitálni lehet Buruczki Szilárd sokszoros magyar bajnok ciklokrossz vázára is, ennek részletei itt.

Időpont: 2013. január 1. 12:30, 13:00-tól rajt

Nevezési díj: Állateledel vagy 1000.- forint

Helyszín: Bp. XVII.ker. Csordakút utca (Noé Állatotthon)