Öt éves éber álom után, enyhe kómából riadtan ugrik talpra a bici.blog: oly sok álom vált valóra ezidő alatt, aminek eljövetelét csak titokban remélhettük 2013-ban. 

1. Kevesebb defekt

A hagyományos belsőgumis rendszert a gépjárművek már évtizedekkel ezelőtt túllépték, de a kerékpárok küllős kereke sokáig nem tette lehetővé a belső elhagyását. A tubeless rendszerek néhány éve a montikon jelentek meg. A kisebb guminyomás, szélesebb felnik és a gyakoribb felütések, tüskék ideális teszt terepet jelentettek a belső nélküli rendszereknek. Az elv egyszerű, a külső egy határozottabb peremen támaszkodik a felnin, a küllőket egy speciális felniszalag takarja, a gumiban pedig egy tömitőfolyadék kering, ami megakadályozza a levegő elszökését. A technikai részletekre még visszatérek később, az előnyöket viszont most sorolom: nincs felütéses defekt, alacsonyabb nyomással lehet menni, ami nagyobb tapadást jelent, kisebb lyukakat minimális nyomásvesztéssel eltömít a lötyi. A montimat több mint egy éve alakítottam át tubeless rendszerre, számos defektet kaptam az erdőben azóta, de minimális pumpálás után mindig sikerült folytatni az utat. A tubeless rendszerek időközben az országúti kerékpárokon is megjelentek, és hogy miért nem terjedtek el annyira, szintén egy későbbi poszt témája lesz.

2. Elektromos kerékpárok

Csak nyugdíjasoknak? Már messze nem ez a helyzet. Az úttörő szerepet évek óta a kevésbé sportos túra és városi bringák vitték, de szép lassan eljutott a trend a sportosabb montik világába is. A hardcore ősmontisok nem tudnak eléggé megvetően nyilatkozni az elektromos bringákról, tudomást sem véve arról, hogy mennyire sok új embert vonz a sportba, hogy olyan helyekre is eljutnak, ahová egyébként önerőből – életkoruk, testsúlyuk, időhiány miatti edzetlenségük miatt nem lennének képesek. Arról nem is beszélve, hogy egy aktívan sportoló kerékpárosnak is pont ugyanezt az előnyt tartogatja, ahol éppen feljut szárazon, max pulzussal szenvedve a hagyományos kerékpárjával, egy ebike-kal hóban, sárban is képes haladni. Az országútisok ebben is konzervtívabbak, az elektromosságnak más szerepe van.

3. Elektromos váltók, tárcsafék országúti kerékpáron

Végre valamiben az országútisok az élen. 2013-ban már létezett az elektromos váltás, de hasonló idegenkedés vette körül, mint minden újdonságot a kerékpáros világban. Ma már szinte eladhatatlan egy bowdenes váltós top kategóriájú bringa, amin a legtöbb esetben a váltóbowden is hiányzik, a hidraulikus tárcsafék alkalmazása miatt. Azt már meg sem merem említeni, hogy hamarosan az 1×11(12)-es rendszerek is divatosak lesznek országúton, bár a versenypsortban a két tányéros rendszer finomabb átmenetei továbbra is kívánatosabbak. 

Folytatás hamarosan, olyan csemegékkel, mint gravel, 28-as az új 23-as, duci nyereg és hosszú „short”, integráció és Zwift!